stilusos konyhabutor

Stílus és praktikum a konyhában

Míg néhány évtizeddel ezelőtt a konyhák meglehetősen egyfélék voltak hazánkban, manapság már ugyanekkora fejtörést okoz a stílusuk, hangulatuk kiválasztása. Szerencsére ehhez számos lakberendezési és konyhaeszköz bolt áll a rendelkezésünkre, de nem feledkezhetünk el arról sem, hogy az egésznek az alapját a konyhabútor képezi.

A konyhába is bekúszott minden lakberendezési stílus, amely a lakószobákban jellemző, sőt, még inkább érvényes a különféle irányzatok testre szabásának lehetősége, vagy az eklektikus keveredés. Ha a család hölgytagjai vállalják magukra a lakberendezés terhét, gyakran jellemző, hogy a konyhára nagy hangsúly kerül, vetekedik a többi helyiséggel, és ez így van jól.
Sok családra jellemző, hogy a konyhája a családi élet egyik frekventált területe, vagy éppen a vendégfogadás egyik helyszíne, igen fontos, hogy szép, kellemes hangulatú és könnyen kezelhető legyen.

Modern konyhabútorok

Három alapvető irányvonalat különböztetünk meg a konyhabútor stílusát illetően, amely természetesen csak ritkán létezik „vegytiszta” állapotban, a legtöbben elviszik egy sajátos irányban, vagy csak uralkodónak tartják meg az alapstílust és vegyítik más(ok)kal.

A három alapirány a modern (minimál vagy hightech), a rusztikus (vintage vagy vidékies) és az eklektikus. A konyhabútor esetében sokkal nagyobb szerepet kap a praktikum és a használhatóság a stílus kifejeződése és az esztétikum szerepe mellett, mint a nappali vagy a hálószoba esetében. Érdekes, hogy bármi, ami bekerül a konyhába, funkciója kell, hogy legyen elsősorban és csak másodsorban szerepe az adott stílushoz tartozás kifejezése vagy a díszítés.

Már a bejárati ajtónál eldől…