Egészséges köröm – az emberek döntő hányadát egyáltalán nem foglalkoztatja a téma, pedig a megnyerő külsőnek és az egészséges életmódnak ez is az egyik elengedhetetlen részét képezi. A körömápolásnak nincs nagy kultúrája szinte sehol a világon, épp ezért a többségnek fogalma sincs arról, mit lehet tenni az egészségesebb körömkért. A helyzet az, hogy a körmök ápolása lehet rendkívül olcsó és drága is attól függően, hogy mennyire néz utána az ember. Hogy a te körmeid is biztonságban lehessenek, olvasd el ezt az öt egyszerű tippet!
Próbáld ki a biotint
Az egészséges köröm sokszor pusztán annyival elérhető, hogy egészséges és változatos étrendet követünk. Ilyenkor általában nem szükségesek semmilyen táplálék-kiegészítők, de az orvosok gyakran ajánlják gyenge körömmel rendelkező embereknek az egyik B-vitamin, a biotin rendszeres fogyasztását. Ez az összetevő segít megerősíteni a körmöket, valamint azok növekedésében is nagy szerepet játszhat, ha napi szinten fogyasztod.
Néha pihentesd a körömlakkot
Első körben érdemes leszögezni, hogy nem kell félned a körömlakktól. Nyugodtan használhatod, ugyanakkor időnként érdemes odafigyelned arra, hogy pihentesd a körmeidet, és egy darabig ne rakj rá körömlakkot. Amikor a körömlakk eltávolításra kerülne a sor, győződj meg róla, hogy aceton-mentes lemosót használsz. Emellett ne felejts el kesztyűt használni, amikor a kezeiddel dolgozol, például kerti munkák során, így megóvhatod a körömlakkot, és később kell újrafestened.
Vágd rendszeresen a körmeidet
Az egészséges körmök egyik elengedhetetlen feltétele, hogy rendszeresen vágd őket. Így elkerülheted többek között azt, hogy letörjenek. Hogy milyen gyakran keríts erre sort, az elsősorban attól függ, mennyire nőnek gyorsan a körmeid.
Tisztítsd rendszeresen körömkefével
Ha eddig nem használtál körömkefét, ideje beszerezned egyet. Sokan kockáztatnak különféle fertőzéseket azzal, hogy nem használnak körömkefét, ami képes kitisztítani a különféle baktériumokat. A körömkefe rendszeresen használatával megelőzhetsz olyan kellemetlen fertőzéseket, mint például a körömgomba. További hasznos tippeket a cutediyprojects weboldalán olvashatsz.
Minden tetoválás-rajongó elkezdte valahol, és ami általában közös bennük az az, hogy az első tetoválás megszerzése tűnt nekik a legnehezebbnek. Amikor még teljesen kezdő vagy a témában, meglehetősen ijesztőnek tűnhet az elkészítés folyamata, főleg akkor, ha rögtön valamilyen nagyobb alkotást szeretnél. Hogy kicsit több tapasztalatot szerezz, összeszedtünk néhány olyan dolgot, amit érdemes figyelembe venned, mielőtt megszereznéd az első tetoválásodat.
Figyelj az időzítésre: normál esetben csak kiválasztanád a tetoválást és már mennél is a legközelebbi szalonba, ugye? Mielőtt így tennél, gondolj bele abba, hogy a napsugárzás és a víz durván károsíthatja a friss szerzeményedet. Éppen ezért nem érdemes nyáron elkészíttetni a tetoválást, amikor jellemzően sokat vagyunk a tengerparton. A legideálisabb, ha ősszel vagy tavasszal vágsz bele, ugyanis ilyenkor a hőmérséklet is ideális ahhoz, hogy mihamarabb meggyógyuljon teljesen a tetoválás helye.
Légy tisztában a fájdalomküszöböddel: figyelj oda a tested visszajelzéseire, és ne erőltesd meg magad, ha nem bírod túlságosan a fájdalmat. Ha nagyon érzékeny vagy, akkor mindenképpen kerüld a térdet, a könyököt és a bordák környékét, és inkább válaszd a kart vagy a hátat.
Ne akarj hatalmas tetoválást rögtön: mivel ez az első alkalmad, nem tudhatod, hogyan fogod bírni az elkészítési folyamatot. Még egy egészen kicsi tetoválás megszerzése is megterhelő lehet attól függően, hogy mekkora a fájdalomküszöböd, ezért nem érdemes túlzásokba esned. Elsőként válassz valamilyen kicsi méretű tetoválást, és úgy érzed, hogy ennél többet is simán bírnál, akkor jöhet valami nagyobb.
Nézz utána, hogy kivel csináltatod: meglepődnél, milyen sokaknak rontják el álmaik tetoválását pusztán azért, mert nem néznek utána megfelelően a tetoválónak. Ne kapkodd el a dolgot, válaszd ki az ideális embert legalább egy héttel azelőtt, hogy megcsináltatnád a tetoválást, és nézd meg a korábbi munkáit. Ha úgy érzed, hogy nem képes megvalósítani az elképzeléseidet, akkor ne habozz valaki mást keresni, elvégre egy végleges alkotásról van szó.
Míg néhány évtizeddel ezelőtt a konyhák meglehetősen egyfélék voltak hazánkban, manapság már ugyanekkora fejtörést okoz a stílusuk, hangulatuk kiválasztása. Szerencsére ehhez számos lakberendezési és konyhaeszköz bolt áll a rendelkezésünkre, de nem feledkezhetünk el arról sem, hogy az egésznek az alapját a konyhabútor képezi.
A konyhába is bekúszott minden lakberendezési stílus, amely a lakószobákban jellemző, sőt, még inkább érvényes a különféle irányzatok testre szabásának lehetősége, vagy az eklektikus keveredés. Ha a család hölgytagjai vállalják magukra a lakberendezés terhét, gyakran jellemző, hogy a konyhára nagy hangsúly kerül, vetekedik a többi helyiséggel, és ez így van jól.
Sok családra jellemző, hogy a konyhája a családi élet egyik frekventált területe, vagy éppen a vendégfogadás egyik helyszíne, igen fontos, hogy szép, kellemes hangulatú és könnyen kezelhető legyen.
Három alapvető irányvonalat különböztetünk meg a konyhabútor stílusát illetően, amely természetesen csak ritkán létezik „vegytiszta” állapotban, a legtöbben elviszik egy sajátos irányban, vagy csak uralkodónak tartják meg az alapstílust és vegyítik más(ok)kal.
A három alapirány a modern (minimál vagy hightech), a rusztikus (vintage vagy vidékies) és az eklektikus. A konyhabútor esetében sokkal nagyobb szerepet kap a praktikum és a használhatóság a stílus kifejeződése és az esztétikum szerepe mellett, mint a nappali vagy a hálószoba esetében. Érdekes, hogy bármi, ami bekerül a konyhába, funkciója kell, hogy legyen elsősorban és csak másodsorban szerepe az adott stílushoz tartozás kifejezése vagy a díszítés.