Bejelentette az átállását a felkelőkhöz csütörtökön az egykor teljhatalmú líbiai vezető, Moammer Kadhafi utolsó miniszterelnöke is. Bagdadi Mahmúdi 2006 óta volt kormányfő. Ezzel egyidejűleg ő volt a Líbiai befektetési ügynökség - a világ egyik legnagyobb vagyonalapja - és a Líbiai kőolaj- és földgáztanács elnöke is.
Az Európai Unió részlegesen feloldja a Líbia ellen korábban elrendelt gazdasági szankciókat - jelentette be csütörtökön Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
A gazdasági, illetve hivatalos kapcsolattartási tilalommal sújtott líbiai jogi személyek listájáról 28 vállalkozást, illetve hatóságot vesznek le. Köztük található hat kikötő-üzemeltető társaság, több bank, valamint olaj-, illetve gázvállalat. Ezzel lényegében újraindulhat Líbia nemzetközi olajkereskedelme és annak finanszírozása.
Az ENSZ nemzetközi missziót indítana Líbiában, közölte Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára csütörtökön az észak-afrikai ország újjáépítéséről rendezett párizsi tanácskozás résztvevőinek küldött üzenetében. Tájékoztatása szerint a líbiai felkelők politikai vezető szerve, az Átmeneti Nemzeti Tanács támogatja egy ilyen ENSZ-misszió elindítását a humanitárius helyzet javítása és az államépítés céljából.
Ban Ki Mun bejelentette, hogy szeptember 20-án New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésének évi ülésszakának keretében "magas szintű tanácskozást" rendeznek Líbiáról.
Az ENSZ-főtitkár hozzátette, nagyon aggasztó a humanitárius helyzet az észak-afrikai országban. Mint kifejtette, a vendégmunkásokat is beleértve nagyjából 860 ezer ember hagyta el Líbiát február óta, a közszolgáltatások - beleértve a kórházakat - kritikus állapotban vannak, és továbbra is súlyos gond a vízhiány.
