Katasztrófa előtt

Vay Márton / Greenpeace

A környékbeli hegyeket napi húsz tonna dinamit felhasználásával rombolnák le. A 185 méter magas gát mögött hullámzó cianidos zagy negyvenszer több, mint ami a 2000-es tiszai ciánszennyezést okozta. A zagy sorsa - és így a mi sorsunk is - egy olyan cég kezében lesz, amelynek egyik alapítója heroincsempészként bukott le, amely maffiamódszerekkel üldözi el a lakókat Verespatakról, amely megvette és felszámolta az ivóvízhálózatot, csak hogy ellehetetlenítse a helyiek életét, s melynek pontos tulajdonosi háttere a mai napig tisztázatlan.

Az RMGC képes volt kijelenteni egy közmeghallgatáson azt is, hogy 2000-ben semmiféle ciánkatasztrófa nem történt, a halak csupán éhen haltak a jég alatt.

Mivel a terv - különösen a nagybányai katasztrófa óta - meglehetősen abszurd, aránylag sok fogást találtak rajta a helyi érdekvédők és a környezetvédők. Egy átlagosan veszélyes terv negyedannyi legálisan átléphetetlen jogi akadálytól és botránytól is elbukott volna - de a verespataki ciánbányáé nem. Kormányok jöttek-mentek, de az RMGC mindig megtalálta azokat az embereket, akik vállalták a vállalhatatlant és lepecsételték a papírokat. S hogy a ciános machinációkban tényleg nagy üzlet van, azt jól mutatja, hogy bár a nagybányai katasztrófa okozóját nem sikerült felelősségre vonni, most ugyanott újra akarta nyitni a boltot.

Mivel a jelenlegi szabályozás alapján bármikor bármilyen kalandor felhúzhat bármelyik folyónk felett egy 185 méteres gátat, hogy mögötte cianidos zaggyal aranyat keressen, a magyar zöldek egy törvénytervezetet írtak, hogy legalább itthon tiltsák be a cianidos technológiájú bányászatot. A Lehet Más a Politika, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Védegylet és a Greenpeace összefogásával indult kampány sikeres volt: négypárti egyetértéssel, mindössze egy ellenszavazattal elfogadta javaslatunkat a parlament 2009 végén. Ám alvízi ország révén az igazi védelmet az jelentené, ha a szomszédos országokban is betiltanák ezt a kockázatos és elavult technikát, ezért a Greenpeace tovább vitte a törvénytervezetet az Európai Parlamentbe, ahol a témában korábban is aktív Áder János és Tőkés László képviselők vállalták az ügyet. Az Európai Parlamentben (mely egyébként ott a legdemokratikusabb intézmény: a nép választja) úgyszintén elsöprő arányban támogatták a képviselők a javaslatot. A gond az, hogy az uniós törvényhozás szerint a képviselők csupán egy határozati javaslatot tudtak támogatni a Barroso-bizottság számára.

A Barroso-bizottság viszont (melynek tagjait nem a nép választja) a jelek szerint másként gondolja. Mert bár a kezdeményezők semmiféle visszajelzést nem kaptak, velük senki nem konzultált, az egyik bányaipari cég örömmel közölte a sajtóval, hogy a bizottság nem fogja támogatni a javaslatot, mert nem látják annak környezetvédelmi indokoltságát, s munkahely-teremtési szempontból sem tartják szerencsésnek.

A törvénytervezet környezetvédelmi indokoltságát Magyarországról elég jól lehet látni. Ha lett volna más országnak is tapasztalata ebben az ügyben, ők is jól látnák. A tiszai ciánszennyezést a Verespatakon felhalmozni tervezett mennyiség negyvenede okozta, a zokogó tiszai emberek, a vízen tonnaszámra úszó, teherautókra dobált döglött halak, lovak, madarak képe elég emlékezetes maradt. Az Aurul cég által okozott gazdasági kár sokszor akkora volt, mint a bányájuk által (a köz számára) nyújtott gazdasági előny. S bár akkor a román hatóságok elég cinikusan viszonyultak a katasztrófához, amikor a cián a Dunán keresztül elért hozzájuk, náluk is készültséget helyeztek életbe, pedig az jó pár nappal később és jó pár száz kilométerrel arrébb volt. Az RMGC eddigi munkásságát és a román hatóságok „rugalmasságát" tekintve nem sok okunk van bízni benne, hogy biztonságos bányát hoznának össze, ami egyébként elvben lehetséges.

És a mindent vivő kártyának számító munkahelyteremtés? Ha beleszámolták a katasztrófavédelmet, a dögkútásókat, zokogó halászok vigasztalóit, akkor lehet, hogy magasabb számot kapunk. De érdemes egy pillantást vetni az arányokra. Míg Európában a bányászszakszervezetek 350 ezer bányász érdekeit képviselik, az aranybányákkal pedig bármilyen érintettségben 16 ezer munkavállaló van kapcsolatban, addig a horgászszövetségeknek összesen 3 millió aktív tagjuk van és 25 millió horgász érdekeit védik.

Konkrétan a verespataki bánya munkahelyteremtéséről: bár a hivatalos papírokban 15-20 éves működéssel számolnak, mivel az arany kitermelése csak az első 5-6 évben gazdaságos, van rá egy fogadásom, hogy utána csődbe megy a cég, és a terület rehabilitációját minden mással együtt hátrahagyja az ilyesmire mindig elég pénzt tartogató államra, helyi önkormányzatra. Megjegyzem, hamis beállítás, hogy ezeknek az embereknek csak cianidos bányákban akadna munka. A fenntartható gazdaság sokkal „foglalkoztatásintenzívebb", ahogy erre már itthon és uniós szinten egyaránt rájöttek (a „hozzá nem értő", „csak tiltakozni tudó", „magamutogató" zöldek kitartó szajkózásának köszönhetően).

Ezzel együtt elhiszem, hogy a nagyipari lobbiknak jóval erősebb a befolyásuk a brüsszeli döntéshozatalra, mint nekünk. Mi csak kérni tudjuk: hallgassanak a jobbik eszükre. Verespatakon nem épülhet cianidos technológiájú bánya.

Aki hallja, adja át.

(Forrás: Greenfo.hu)