A hivalkodó túlfogyasztás ellenére az alapvető javaktól való megfosztottság továbbra is a civilizáció egyik legnagyobb leküzdendő problémája. Kiáltó ellentétek.
A XX. század riasztó lábnyoma
Fogyasztásunk identitásunk részét képezi, termékekkel fejezzük ki személyiségünket… anélkül, hogy tudnánk milyen terheket róunk a Földre.
A Földön 1,7 milliárd ember ugyanazokat a tévécsatornákat nézi, ugyanolyan autókon utazik, és ugyanarról a nyaralásról álmodik, ez jól mérhető az eladott javakkal. Fogyasztásunk nagy része nem velünk született, alapvető szükségletek kielégítését célozza, hanem társadalmi státuszunk kifejezését, valahová tartozásunk megerősítését, identitásunk ápolását szolgálja. Az önazonosság egyéb formáitól megfosztott fogyasztó saját magát tárgyaival, autójával, telefonjával határozza meg és helyezi el a szociokulturális térben. Néhány milliárddal többen vannak azonban, akik alapvető szükségleteiket sem tudják kielégíteni.
A világon a leggazdagabb öt százalék a globális jövedelmek egyharmadával rendelkezik, ugyanannyival, mind az „alsó” nyolcvan százalék. A leggazdagabb 10 százalék a jövedelem 54 százalékát bírja. A világ 500 leggazdagabb embere nagyobb jövedelemmel rendelkezik, mint a legszegényebb 416 millió. A világ 2,5 milliárd szegénységben élő embere, akik napi két dollárnál kevesebb jövedelemből élnek, a világ népességének 40 százalékát teszik ki, míg az összes jövedelemnek mindössze 5 százalékát kapják.
1990-ben több mint 1,2 milliárd, az alapvető létszükségletek kielégítésére képtelen ember élt napi egy dolláros jövedelmi küszöb alatt. Bár ez a szám 2002-re 19 százalékkal csökkent, a csökkenés szinte kizárólag Kína és a környező országok eredménye, Latin-Amerika, Nyugat-Ázsia és Észak-Afrika szegénységi mutatói változatlanok maradtak. A volt FÁK országokban és Fekete Afrikában pedig romlás tapasztalható.
A globális egyenlőtlenségek kétharmada a nemzetek közötti egyenlőtlenségeknek tudható be, egyharmaduk, pedig országokon belüli egyenlőtlenségeknek.
A Business Week fölmérése szerint 1992-ben az 1000 legnagyobb vállalat vezérigazgatói átlagosan 3,8 millió dollárt kasszíroztak be - 42 százalékkal többet, mint az előző évben. Ezen túlmenően a legfelső vezetők és a beosztottjai fizetése közötti szakadék gyors ütemben mélyül. 1960-ban a nagyobb vállalatoknál az átlagos vezérigazgató fizetése negyvenszer akkora volt, mint egy átlagos munkásé. 1992-ben a szóban forgó vezérigazgató már 157 szer keresett többet, mint egy munkás. (forrás: Korten, David. 1996. Tőkés társaságok világuralma. Budapest: Kapu.)
Az emberi élet és minden emberi tevékenység a természettől függ, fenntarthatóságnak elengedhetetlen feltétele, hogy az emberiség a természet eltartóképességének (ökológiai kapacitásának) határain belül éljen. A Földön az ember rendelkezésére álló ökológiailag produktív föld folyamatosan csökken, ma már csak 1,5 hektár jut egy emberre, s ebben a vadon is benne van. Ezzel szemben a gazdagabb országok lakói által kisajátított földterület állandóan növekedett. Egy tipikus észak-amerikai ökológiai lábnyoma
(4-5 hektár) háromszor akkora, mint a Földön rendelkezésre álló terület igazságosan rá eső része lenne.
Mit teszünk?
Mivel a problémát globálisan még nem ismertük föl, nem látjuk a következményeit, vagy látjuk, de nem törődünk vele, eleddig nem tettünk semmit, vagy amit tettünk, nem elég.
Fagylaltra Európában majdnem tízszer annyit költünk (11 mrd), mint amennyi elég lenne minden gyermek általános járványok elleni beoltására (1,3 mrd).
Sajnos elfogadjuk, hogy olyan világban élünk, ahol e perverz jövedelmi és fogyasztási egyenlőtlenségek fennmaradhatnak. A legtöbb nemzetközi szervezet napirendjén meg sem jelenik a fogyasztás kezelésének kérdése. A Világbank mellett a WTO is fontosabbnak tartja a kereskedelem szabad áramlását, mint a fogyasztási egyenlőtlenségek csillapítását. Bár újabban külön bizottság foglalkozik a problémával, a világ előtt álló feladatok ennél égetőbbek, sürgősebb megoldást kívánnak.
A döntést eddig azért nem hoztuk, meg, mert rosszul értelmezzük a jólét fogalmát. A GDP a fogyasztás bővülésére épülő rendszer központi mutatója. Ha nem növekszik a GDP, a politikusok aggódnak. Ha gyorsan növekszik, nyugodtak. A GDP növekedése azonban nem jelent mást, minthogy a tevékenységek mennyisége növekszik. Hogy milyen tevékenységeké, azt már nem kérdezik. A GDP mindent mér, ami pénztöbbletet eredményez, de a tevékenységek mennyisége önmagában semmit nem mond arról, hogy az élet rosszabb vagy jobb lett-e, hogy családi ebédből vagy Big Mac-ből fogy-e több.
Mit tehetünk?
A technológia, a pénzügyi erőforrások és a tudás rendelkezésünkre áll az extrém nélkülözés felszámolásához, csak végre cselekednünk kellene.
Önmagában nem a fogyasztással, hanem annak mértéktelenségével van a baj, s azzal, hogy nincs morális mérce annak megítélésére, mi a túlzó fogyasztás.
Ha a Földön mindenki úgy élne, mint az átlag kanadai vagy amerikai, legalább három ilyen bolygóra lenne szükségünk, hogy fenntarthatóan éljünk!
A túlfogyasztásból és a társadalmi egyenlőtlenségekből kiút lehet a fenntartható fejlődés, mely három alappilléren nyugszik: a szociális, a gazdasági és a környezeti pilléreken. A fenntartható fejlődés a folytonos szociális jólét elérése, anélkül, hogy az ökológiai eltartó-képességet meghaladó módon növekednénk. A fejlődés alapvető célja a szociális jólét, a méltányos életfeltételek lehetőségének biztosítása mindenki, tehát a jelenlegi és a jövőbeli nemzedékek számára, ami csak úgy lehetséges, ha közben fenntartható módon hasznosítjuk a természeti erőforrásokat, elkerüljük a káros hatásokat, s különösen a környezet állapotában bekövetkező visszafordíthatatlan változásokat. A fenntartható fejlődéshez új gazdasági és társadalompolitikai paradigma kell.
A hagyományos közgazdaságtan képviselői úgy tartják, hogy a gazdaság végcélja, létértelme az emberek korlátlan anyagi szükségleteinek mind teljesebb kielégítése. Erich Fromm, a nagy humanista gondolkodó több művében is megmutatta, hogy az anyagi vágyak korlátlan kielégítése visszaüt az emberre, szeretetlenséghez, tárgyfüggőséghez és depresszióhoz vezet. Emellett ellentmondásban van a természettel is, hiszen egy zárt anyagi rendszerben, mint amilyen a földi ökoszisztéma, mennyiségileg sem valósítható meg korlátlan növekedés.
Az átlagos magyar 2001-ben naponta több, mint négy órát töltött tévénézéssel.
A gazdálkodásnak az élet minőségét kell szolgálnia, az egészséget, annak teljes testi, szellemi és szociális jóléti állapotában. Az egészség alapvető emberi illetve természeti érték, ami a testi, szellemi és lelki működések egyensúlyának következtében áll fenn. Előbbiek feltétele a személyek kapcsolatának harmóniája (társadalmi, szociális feltétel) és a természeti környezettel való harmónia (ökológiai feltétel). Az életminőség a pénzben mért életszínvonallal szemben többdimenziós. Beletartozik az épségben megőrzött természeti környezet, a művészi tárgyak világa, az izgalmas, kreatív munka, a nem fényűző, de gondtalan megélhetés, az ép emberi kapcsolatok, a társadalmi igazságosság, az igényes, kultúrába ágyazott szellemi reflexió, a döntés és cselekvés szabadsága, a kiszámítható jövő, a békés közösségi élet, a megfelelő oktatás-nevelés, az egészségügyi ellátás, az emberséges politikai rend, mások megértése és sok egyéb meg nem számolható dolog.
Mit tehetek én?
Te leginkább szükségtelen fogyasztásod mérséklésével segíthetsz, figyelve a környezeti ártalmakra is.
Az évi 7 milliárd dollár, mely ahhoz szükséges, hogy 2,6 milliárd embert tiszta vízhez juttassunk, kevesebb, mint amennyit az európaiak parfümre költenek, és kevesebb, mint amennyit az amerikaiak választott plasztikai sebészetre kiadnak.
- Gondold át, valóban szükséged van-e rá, mielőtt megveszed!
- Gondold át, hogy a másodikat is meg kell-e venned?
- Mérsékeld az ökológiai lábnyomod!
- Ne hagyd, hogy a márka mondja meg, ki vagy!
- Ha csak minden második divathullámra ülsz föl, már segítettél!