-
ARC+ „Te is tehetsz a szegénység ellen!”
-
A Fehér Ház szerint már biztos, hogy ez a legnagyobb környezeti katasztrófa -
Raid for Aid -
Globális civil partnerség és a Milleniumi Fejlesztési Célok – nemzetközi szakértők találkozása hazai civilekkel a Minority Right -
A civilek szerepe a szegénységcsökkentésben
Globális szegénység - Mi közünk hozzá? – előadások és workshopok Afrikáról

A civil szervezeteknek tartott képzéssorozat második programja Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában került megrendezésre 2010. január 31-én, a Pécsi Esélyek Házával együttműködésben, akik a „Gondolj bele, hogy mindenkinek legyen tere" című egy hetes programsorozatukba tökéletesen illeszkedőnek találták a DemNet alapítvány programját. A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve alkalmából rengeteg civil szervezetnek adtak lehetőséget a bemutatkozásra és az egymással való kapcsolatok kialakítására. A rendezvény megvalósítását az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma támogatta.
A DemNet által szervezett nap célja az volt, hogy a magyar szegénységgel foglalkozó szakemberek és a kérdés iránt érdeklődők elgondolkozzanak arról, hogy mi módon kapcsolódhat a magyar és a világ más részein egyre súlyosbodó szegénység. El tudjuk-e képzelni, hogy a magyar állampolgárok is a globális társadalom tagjai az ezzel járó felelősséggel?
A nap folyamán ezek az események zajlottak le kb. 50-70 fő résztvevő jelenlétében:
„Néma Bölcsők" - filmvetítés az ugandai gyermekek esélyeiről - majd beszélgetés az alkotókkal a filmről és magyarországi vonatkozásairól - Al Ghaoui Hesna TV riporterrel
A film egy magyar külpolitikai újságíró riporternő az MTV-ből jól ismert Al Ghaoui Hesna, ugandai útja során készült abból a célból, hogy a Milleniumi Fejlesztési Célok 4. pontját a gyermekhalandóság témakörét körbejárja. A filmből kiderül, hogy mennyi veszély leselkedik egy polgárháború sújtotta országban a gyermekekre, ahol nemcsak a megfelelő táplálkozás és a z alapvető higiénia feltételeinek hiánya, hanem a gyermekkatonaság és a kényszerített prostitúció is rengeteg gyermek életére van végzetes befolyással. A helyi emberekkel készült riportok teszik élővé a problémát, és néhányan megfogalmazzák az EU lehetséges szerepét is a probléma kezelésébenAl Ghaoui Hesna a résztvevőkkel való beszélgetésben mesélt a film elkészítésének történetéről is. . A film rengeteg kérdést vet fel a globális szegénység összetett problémájával kapcsolatban, amelyről a résztvevők a film után beszélgettek.
Sierra Leone útinapló - egy nemzetközi fejlesztési szakember képes beszámolója a sierra leonei hétköznapokról, és beszélgetés arról, hogy ehhez képest nekünk milyenek a mindennapjaink? - dr. Jaksa Brigitta DemNet Alapítvány
A Sierra Leonéről tartott informatív képes prezentáció egy tömör de nagyon részletes összefoglalót adott egy olyan ország helyzetéről, ahol a lakosság több mint 70%-a él a szegénységi minimum alatt, és ahol az ország jövedelmének jelentős része nemzetközi donorközösségtől származik. Jaksa Brigitta kifejtette az Európai Unió és a tagállamok (így Magyarország) szerepét is a nemzetközi fejlesztési együttműködésben és a humanitárius segélyezésben. Felvázolta a helyi és nemzetközi civil szervezetek szeglénység csökkentésre irányuló tevékenységeit, azok jelentőségét, ám a beavatkozásokkal együtt járó konfliktusokat és problémákat is. Kiemelte, hogy a nemzetközi fejlesztési együttműködésben a cél: úgy segíteni az embereken, hogy ők aztán magukon segíthessenek. Néhány fontosabb nemzetközi fejlesztési és humanitárius szervezet is bemutatásra került, mint például a Médecins Sans Frontières (Orvosok Határok Nélkül), amely mentési segítséget nyújt fegyveres konfliktusok, járványok, egészségügyi kirekesztettség és természeti vagy ember-okozta katasztrófák által érintett embereknek. Jaksa Brigitta kitért a fejlesztési együttműködés kialakulására és okaira is, majd a fejlesztés jogi megközelítés alapelveit fejtette ki alapos részletességgel. Ez után a kimerítő szakmai prezentáció után több kérdés és hozzászólás is érkezett a résztvevőktől, amelyben sok szakmai kérdést tisztázhattak a jelenlevők a szakértő segítségével.
A Fair Trade kávé szünet után egy kulturális blokkal folytatódott a program. Az „Ethnosound - Népek zenéi és hangszerei" című programelemben két olyan zenész tartott afrikai zene, hangszer bemutatót, akik hosszú évek óta profi zenészek és az afrikai zene művelői, ráadásul egyikük marokkói származású lévén személyes hangvételben tudott mesélni a zene és a kultúra eredetéről.

Az afrikai vacsora mint a nap záróeseménye hozta aztán teljesen testközelbe Afrikát,hiszen a résztvevőket meghívtuk egy élvezetes afrikai ételkóstolóra, amelyet egy etióp szakács készített és személyesen mutatott be a jelenlévőknek.
Az eseményen forgatott videó:
1. rész
2. rész
A programot a Nemzeti Civil Alap támogatta
