Magyarország sereghajtóvá vált a nemzetközi fejlesztési segélyezésben?

A HAND (Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség) 2007-ben készítette az első átfogó magyar ún. Aid Watch (segélyfigyelési) jelentést , hogy tisztább és valóságos képet kapjon a magyar nemzetközi fejlesztési és segélyezési mutatóiról, azok hatékonyságáról, szerkezeti vagy regionális eloszlásáról. A civilszervezet tavalyi megállapításai szerint az összegszerű ráfordítások nem csupán elmaradnak a célkitűzésektől, de „a fejlesztésre és segélyezésre fordított közpénzek állami nyilvántartása laikusok és szakértők számára egyaránt áttekinthetetlen, még a kulcsfontosságú területekre sem ad elegendő rálátást, és a kormányzati felelősök civil megkeresésre sem biztosítanak megfelelő hozzáférést a témával kapcsolatos közérdekű adatokhoz.” Annak ellenére, hogy 2007-ben a HAND Szövetség egy világos, 12 pontban összefoglalt ajánláscsomagot nyújtott be a felelős kormányszerv számára – a helyzet javítása érdekében –, érdemi előrelépés nem történt. Nem tudni pontosan országunk mennyiben teljesíti nemzetközi vállalásait, a begyűjtött összegek hol, hogyan, ki által kerülnek felhasználásra. Egy valami biztos csupán: Magyarország elvi elkötelezettségével és régió többi országával összevetve a valóságban jelentősen visszaesett a nemzetközi szerepvállalásainak betartása terén. Hazánknak is alkalmazkodnia kell a 2002-ben a mexikói Monterreyben elfogadott irányelvekhez, továbbá a 2005-ben Párizsban megszületett segélyhatékonyságról szóló deklaráció tartalmához. Ennek ellenére a 2008-ban megjelentetett legfrissebb kimutatások világossá teszik, hogy a magyar külpolitikai vezetésnek nincs világos stratégiája és menetrendje a 2010-ig tartó időszakra, és valószínűleg nem fogja teljesíteni a 0,17% / GNI arányos ráfordítást 2010-re, továbbá a 2015-ös célok vészesen távolodnak a realitástól. Ezen túlmenően a hazai civil szervezetek aggodalmukat fejezik ki a segély minőségével, a ráfordítások hatékonyságával és az elszámolási tisztázatlanságokkal kapcsolatban is, amelyek világos értékelési és adatkezelési mechanizmusok hiányában meglehetősen áttekinthetetlenek. Jelenleg az ország segélymutatóiban jelentős szerepet kap az adósságelengedés, továbbá a külföldi diákok tanítási és a nemzetközi diplomáciai küldöttségek utaztatási költségei, amelyek az európai normák értelmében nem számítanak segélynek, csupán a számok „feltunningolását” teszik lehetővé. Legkésőbb az év végén a ghánai Accrában megrendezésre kerülő magas szintű nemzetközi értekezleten hazánknak is felül kell vizsgálnia eddigi gyakorlatát és jelentős előrelépést kell tennie, amíg még nem késő.