2007. 05. 12.
Május második szombatja egy olyan világmozgalom napja, amely
lehetőséget kínál azoknak, akik fogyasztásukkal tudnak/szeretnének
segíteni a világon.
Budapesten a margitszigeti Holdudvarban május 12-én 12 órától
"méltányos szemszögű" fotókiállítást, filmvetítést tartunk. A fotók
Nicaraguában, Maliban, Indiában, Argentínában, Kolumbiában, Kenyában
készültek. Az életkörülmények felvillantása mellett a hangsúly a
méltányos kereskedelem rendszerébe "bedolgozó" termelőkön van: a képek
és videók a a termesztés/termelés életképei mellett a közösségi célok
megvalósulását jelenítik meg. A szerzők a helyszínen beszélgetnek
tapasztalatikról.
A filmekből kiderül, mi a méltányos kereskedelem, hogyan
tevékenykednek olyan szervezetek, mint a belga, a francia vagy a
magyar mozgalom. A vetítés folyamatosan zajlik, egy filmet akár
többször is levetítünk egymás után, ha az érdeklődők úgy szeretnék.
A program részét képezi az afrikai tánc tanulás, az afro fonás, a
henna festés. Természetesen kiállítunk és kóstolásra kínálunk
méltányosan forgalmazott kávét, kakaót, csokoládét, teát, kézműves
termékeket, focilabdát. A méltányossághoz kötődő társasjátékok során
ki-ki felfrissítheti földrajzi ismereteit, miközben talán jól is
szórakozik.
Bemutatkozik A PLANET Alapítvány projektje is. Önkénteseik harmadik
világbeli országokba "méltányos közösségekhez" utaznak 2-3 hónapra,
hogy onnan visszatérve tapasztalataikat a hazai szemléletformálásban
kamatoztassák.
A programok éjfélig tartanak!
Gyerekek szüretelik a kakaót, varrják a focilabdát, szövik a
szőnyeget. Szüleik rákényszerülnek, hogy iskola helyett dolgozni
küldjék őket. Az UNICEF adatai szerint 246 millió gyermek dolgozik
iskola helyett. Megsaccolni is nehéz, hány gyermek lehet, akiről nem
tudjuk, hogy dolgozik. Van-e esélyük, hogy írni-olvasni megtanuljanak?
A méltányos kereskedelem (fair trade) párbeszéden, tiszteleten alapuló
kereskedelmi kapcsolat, amely nagyobb átláthatóságra és egyenlőségre
törekszik a nemzetközi kereskedelemben. Hozzájárul a
fenntarthatósághoz azzal, hogy a hátrányos helyzetű termelők,
különösen a "Dél" számára jobb kereskedelmi feltételeket kínál és
biztosítja alapvető jogaikat.
A Holdudvar Képtár támogatása nélkül a rendezvény nem jöhetett volna
létre.

